Tovább nőtt a foglalkoztatottság Magyarországon

Mercedes gyár Kecskemét
Vágólapra másolva!
2023 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 691 ezer volt, 26 ezerrel több, mint egy éve. A 2022. december és 2023. február közötti háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 15 ezerrel több, 4 millió 690 ezer volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Míg a hazai

elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 12 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 13 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 10 ezerrel csökkent.

A 15-64 évesek közül 4 millió 575 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,3 százalékos volt.

A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 420 ezret tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,6 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 155 ezer volt, a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett.

A fiatalok (15-24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 268 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 0,2 százalékponttal, 27,3 százalékra csökkent. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta nem változott számottevően, 87,7 százalék volt, míg az idősebb (55-64 éves) korosztályban 2,6 százalékponttal, 67,1 százalékra emelkedett.

A Mercedes-gyár Kecskeméten Forrás: Mercedes/Dudar Szilard

A friss munkaerőpiaci adatokkal kapcsolatban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye kiemeli: 2023 februárjában a Központi Statisztikai Hivatal szerint 4 millió 691 ezer fő dolgozott, azaz

26 ezerrel többen, mint egy évvel korábban.

Mindez azt jelenti, hogy továbbra is 4,7 millió közeli szinten van a foglalkoztatottság. A KSH adatai szerint a munkanélküliek száma 195,8 ezer főt ért el, azaz a munkanélküliek aránya 4 százalékot tett ki. Ez továbbra is rendkívül kedvező, az uniós munkanélküliségi ráta ennél másfélszer magasabb. A foglalkoztatás és a munkanélküliség együttes növekedése a munkaerő-állomány aktivitásának növekedését jelenti, azaz egyre többen jelennek meg a munkaerőpiacon olyanok, akik korábban nem voltak láthatók a regiszterekben.

A kormány célja, hogy a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a teljes
foglalkoztatottságot, kivédje a recessziót és év végéig egy számjegyűre csökkentse az inflációt.
Ennek érdekében már 20 intézkedést fogadott el a kormány. Olyan programok segítik a
gazdaságot és a vállalkozásokat, mint a Széchenyi Kártya Program, a Gyármentő Program, az
energiaintenzív vállalkozások támogatása vagy éppen a Baross Gábor Hitelprogram, amelynek
700 milliárdos keretét 1000 milliárd forintra emelte a kormány, tekintettel arra, hogy a
vállalkozások kevesebb, mint 1 hónap alatt kimerítették az eredeti keretet - írja közleményében a GFM.

Az adatok rávilágítanak, hogy az intézkedések működnek, megvédik a teljes foglalkoztatottságot, sőt a kormányzati intézkedések az új munkahelyek létrejöttét is elősegítik - írják.