Induljon a Karácsony-banzáj!

KARÁCSONY Gergely; KUNHALMI Ágnes; NÉMETH Angéla; GYURCSÁNY Ferenc ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ beszél ellenzék főpolgármester-jelölt kampányzáró rendezvény Közéleti személyiség foglalkozása polgármesterjelölt politikus politikusnő SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY vála
Budapest, 2019. október 12. Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Németh Angéla újpalotai polgármesterjelölt és Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, választmány elnök (b-j) az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
M. Kovács Róbert, a HírTV Vezércikk műsorvezetőjének írása.
Vágólapra másolva!

Remélem, az elkötelezett jobboldali Kovács Ákost nem bántom meg azzal, hogy az első Bonanza-sláger címét kölcsönvettem annak a látványpékségnek a jellemzésére, amit a baloldal előválasztás címen egyszer már előadott és láthatóan most is valami hasonlóra készülnek a 2024-es önkormányzati (és európai parlamenti) választások előtt! De valamiért eszembe jutottak a bonanzás sorok, amikor Karácsony Gergely a HírTV híradójának kérdésére elmagyarázta, hogy ő a legnépszerűbb fővárosi politikus, ezért újraindul a főpolgármesteri posztért.

Karácsony és a főnöke Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Mert hát, igen, ez egy buli, egy banzáj, amit a baloldal már 2021-ben is csak a saját szórakoztatására rendezett – ezt tökéletesen igazolta a 2022. április 3-ai választási végeredmény.

„A fiúk a lányok, most összejöttek. Hanyagok és jól öltözöttek."

Persze van, aki a jólöltözöttséget még a rendszerváltás idején született dallal egyidős Vörös Csillag ruhagyári öltönyében, és van, aki a vörös bőrdzsekijében képzeli el, de az biztos, hogy minden voksolás előtt egyfajta laza nagyképűség lesz úrrá a baloldal politikusain, aminek a létjogosultságát viszont 2010 óta egyetlen választási eredmény sem igazolt vissza.

Mégis egy ideje mindig összejönnek, megpróbálnak rájönni, hogy ki a vakok félszemű királya. És ez most is így lesz, hiába vakítják híveiket azzal, hogy „jajj, még nem tudjuk, ki, kit fog támogatni..."

Persze most nehezebb dolguk van, hiszen nehéz lenne úgy kampányolniuk, hogy „az önkormányzatin együtt vagyunk, de az EP-választáson külön-külön". Pedig a baloldal megélhetési politikusai nyilván vágynak egy-egy jól fizető brüsszeli székre.

Ráadásul a 2022-es kudarc után a hatpárti összefogódzósdi szereplői közül sokan a létbizonytalanság szélére kerültek, van akinek az 5 százalékos listás küszöb olyan messzire került, mint a Szaturnusz a Naptól. Éppen ezért az is egészen bizonyos, hogy a hosszú évek óta egy nulla százalékos kullancspárt tagjaként politizáló Karácsony Gergely is beáll majd Gyurcsány mögé..., a többiek meg mögéjük, hátha leesik valami az asztalról.

Addig pedig lelkesen eljátsszák, hogy van külön-külön arculatuk, de mi itt a jobboldalon pontosan tudjuk, hogy a baloldali hazaárulókra párthovatartozástól függetlenül igaz, hogy:

„Nyugati a zene (hol Washingtonban, hol Brüsszelben húzzák...), de Keletre tart (Kijevbe...)
És nem állja útját se tenger, se part (pláne nem erkölcs, gátlás vagy hazaszeretet...)

Ráadásul abban is tökéletesen hasonszőrűek a baloldali trónkövetelők, hogy nem csak arról nincs víziójuk, hogyan kellene kormányozni Magyarországot, de Gyurcsányt leszámítva még arról sincs lövésük sem, hogyan kellene megszerezni a hatalmat. Úgyhogy banzáj ide, banzáj oda, úgy követik majd az Őszödi Böszmét és a Magas, Barna Férfit, Felemás Erkölccsel, mint engedelmes birkák a juhász tilinkóját.

Az viszont nem változott 2010 óta, hogy Gyurcsánnyal legfeljebb a lottón lehet nyerni, választáson biztosan nem. Reméljük még jó sokáig! És hogy miért?! Mert vele kapcsolatban nyugodtan idézhetjük újfent Ákosékat:

„Jövőd még nincsen, a múltad már nem kell..."