A nyugat-balkáni állam, amellyel az összes szomszédjának kisebb-nagyobb problémája van, amelynek társadalma etnikailag, kulturálisan, politikailag és demográfiailag egyaránt szélsőségesen megosztott, amely a korábbi Jugoszlávia legszegényebb része volt, amelyet súlyos kivándorlás sújt, amelyben néhány éve valóságos polgárháború dúlt, és amely külső kényszer hatására a belügyeit érintő szerződéseket ír alá, sőt a saját nevét is megváltoztatja – mindez Észak-Macedónia. A népesség alig kétharmadát alkotó macedónok és a gyorsan növekvő albán kisebbség közötti ellentét kiéleződése párhuzamos társadalmak létrejötte felé mutat, az albán térnyerés az élet szinte minden területén szembeötlő. A macedón közösség – miközben elszegényedik és elvándorol – aggódva tapasztalja, hogy saját államának ügyeibe mindenki másnak (a helyi albán kisebbségnek, a szomszéd országoknak, az Európai Uniónak vagy a NATO-nak) több beleszólása van.

Zászlók és szimbólumok egymás mellett a skopjei bazárban (saját fotó)

A kutatás kiindulópontja az észak-macedóniai albán közösség utóbbi két évtizedben tapasztalható látványos demográfiai, politikai és gazdasági térnyerése, amely a hivatalos statisztikák, valamint a szakirodalom és a nemzetközi média által egyaránt sugallt kép. A kutatás általam kiválasztott észak-macedóniai városok nyelvi tájképére fókuszál (a Pangeán már jelent meg hasonló témájú bejegyzésem, de a helyszín és annak karaktere ez esetben nagyon más), a felmérés eredményeit összevetve a demográfiai, gazdasági és politikai változásokkal.

Néhány infó Macedóniáról

Észak-Macedónia, illetve tágabb kontextusban a Balkán etnikumspecifikus demográfiai, politikai és gazdasági viszonyairól napjainkig jelentős számú tanulmány és egyéb publikáció született (ld. többek között: Sitányi, 2008; Hasanović-Kolutácz, 2010; M Császár, 2010). Macedónia nyelvi tájképe igen gazdag kutatási terepet kínál, ami az ország nyelvi, vallási és kulturális sokszínűsége (macedónok, albánok, törökök, romák, szerbek, arománok; illetve ortodoxok és muszlimok) mellett az angol nyelv szerepének általános erősödéséből, valamint a cirill-latin írásmódok közötti váltásokból, illetve ezek változatosságából fakad. A témával mindazonáltal eddig kevesen foglalkoztak. Az első nyelvi tájképre fókuszáló macedóniai munka az angol nyelv elterjedtségét vizsgálta a kereskedelmi egységek közterületen látható részein (kirakatok, cégérek, hirdetések, reklámok stb.) (Dimova, 2007). A meglepő eredmény, miszerint az Észak-Macedónia függetlenedése óta letelt másfél évtized elég volt arra, hogy a balkáni országban nyugat-európai városokkal összemérhető szintet érjen el az angol mint közvetítő nyelv szerepe, a globalizáció kutatásában nyithat új irányokat.

Kramer és szerzőtársai (2014), valamint Nitzsche (2018) munkái Észak-Macedónia sokszínűségét hangsúlyozzák, emellett utalnak az etnikai, felekezeti és írásmódbeli sokféleségből fakadó komplex viszonyokra. Az országban zajló politikai változások taglalása e cikkeknek is fontos eleme. A szerzők leszögezik ugyanakkor, hogy noha az albán nyelv térhódítása általános, korántsem zajlik egységes ütemben, még a közel azonos etnikai mintázatot mutató régiókban illetve településeken sem. Nitzsche emellett kitér arra is, hogy lokálisan számos helyen már az albán nyelv áll az első helyen.

Módszerek

A terepi felmérés 2019 decemberében történt. Ennek során minden feliratot lefotóztam, amelyek a házak, üzletek külső frontján, illetve az utcán, a falakon vagy az utcaburkolatokon láthatóak voltak. A felmérés során módszertani szempontból két célom volt:

• Az első a feliratok nyelvi arányainak meghatározása, így ebben az esetben a nyelvi tájkép egy szűkebb értelmezése szerint jártam el, azaz csupán az írott jelek nyelvezetére fókuszáltam, figyelmen kívül hagyva annak tartalmi elemeit (pl. hirdetés, graffiti).
• Második célom a területi differenciák vizsgálata volt, így a vizsgált területeket kisebb (általában 200-500 méter hosszú) zónákra osztottam és minden felirat esetében jelöltem, hogy mely zónában került rögzítésre. Erre a nyelvi viszonyok, illetve lakhatási és gazdasági jellegű különbségek tanulmányozása miatt volt szükség.

Összesen három helyszínen dolgoztam: Skopje vegyes lakosságú, de albán többségű kerületében (Chair), illetve a macedón-albán etnikai kontaktzónában elhelyezkedő Kichevo-ban és Struga-ban. Utóbbiak közül Kichevo komoly gazdasági problémákkal küzdő város, amely a rendszerváltozás óta nem talált magára, míg Struga az Ohridi-tó partján, turisztikailag frekventált területen helyezkedik el. A terepi helyszínek esetében fontos szempont volt, hogy a kutatás az elmúlt két évtized politikai és demográfiai változásai által fokozottan érintett mintaterületeken történjen, ugyanakkor bizonyos – pl. gazdasági vagy funkcionális – különbségeket hordozzanak.

Etnikai mintázat 2002-ben Skopje Chair kerületében, illetve Kicevo és Struga városokban (saját szerkesztés)

A nyelvi tájkép felmérése során összesen 2.187 írott jel került bele az adatbázisba. A legtöbb kutatási elemet Struga-ban detektáltam (1.565 db), ahol a macedón és az albán közösség helyzete, intézményrendszere, kereskedelemben történő részvétele egyre inkább a párhuzamos társadalmak épülése felé mutat; az etnikumok közötti kapcsolatot pedig számos lokális konfliktus tarkítja. Skopje-ban 384 (18%), Kichevo-ban 238 (11%) írott jelet mértem fel. Az írott jeleket nyelvi szempontból négy csoportba soroltam: macedón egynyelvű, albán egynyelvű, macedón-albán kétnyelvű és egyéb. Utóbbiak nem szerepelnek a kutatási eredmények között.

Észak-Macedónia történelme röviden

Az ország a 14. század végétől az 1912–13-as első Balkán-háborúig török uralom alatt állt. A történeti földrajzi illetve kulturális régióként definiált Macedónia jóval nagyobb területre terjedt ki: a mai Észak-Macedónia (korábban Vardar-Macedónia) mellett magában foglalta az ún. Égei-Macedóniát, amely ma Görögország része, illetve Pirini-Macedóniát, amely napjainkban Bulgáriához tartozik (sőt egy kevés területet a mai Albániából és Szerbiából is). A történelmi Macedónia-felfogás ma is fellelhető elem a macedón közösség körében, ugyanakkor ez sokkal inkább az ókori előzményekkel való kontinuitást (illetve annak igényét) hangsúlyozza, mintsem expanziós törekvéseket. A történelmi Macedónia 1913. évi felosztása Görögországnak és Szerbiának kedvezett: a két ország együtt a terület 88%-át szerezte meg, míg az eredetileg – nyelvi alapon, mivel a helyi lakosság többségét kitevő szláv lakosság nyelve a bolgárhoz állt legközelebb – a csaknem teljes térségre igényt formáló Bulgária csupán annak keleti szeletét.

A macedón nemzeti identitás formálódásának kezdete az 1860-as évekre tehető, amikortól felerősödtek azon hangok, a macedónok önálló nemzetnek számítanak, és ennek megfelelően jogosultak kialakítani saját állami létüket. Ezt a 20. század elején, a politikai függetlenség küszöbén az akkori török hatalom mellett a környező népek egyike sem fogadta el fenntartások nélkül. Görögország a tengerparti, görög többségű sáv háttérterületeként, részben hellenizált vidékként tekintett a térségre, Szerbia a helyi szláv népességre mint „hegyi szerbekre” hivatkozott, Bulgária – az albán és görög dominanciájú peremeket leszámítva – teljes Macedóniát magáénak követelte. Törökország a helyi, főként városokban élő török közösség jelenlétére hivatkozott, az időközben szintén függetlenedő Albánia pedig a nyugati vidékeken már akkor is többséget alkotó albánokra. Az 1913. évi területi változások egyik felet sem elégítették ki, ezzel további konfliktusokat vetítettek előre.

Észak-Macedónia etnikai térképe (piros: ortodox macedón; rózsaszín: muzulmán macedón; barna: albán; sötétbarna: török, kék: szerb; sárga: vlach; forrás)

A görögországi, Thesszaloniki központú Macedónia tartomány – noha a mai napig otthont ad bizonyos számú szláv ajkú népességnek – az első világháborút követő görög menekülthullám következtében elgörögösödött (ide kapcsolódó cikk már született a Pangeán), míg Bulgáriában a macedón öntudat viszonylag hamar marginalizálódott. Így a macedón identitás egyetlen igazi „terepévé” a Szerbiához, később Jugoszláviához tartozó terület vált. A szerb(-horvát) nyelv hivatalossá tétele révén a 20. század második felében a macedóniai népesség körében teret hódított a kétnyelvűség, a Belgrád akaratával történő szembenállás két világháború közötti nyílt jellege 1945 után rejtetten élt tovább: a titói időszak viszonylagos politikai és gazdasági stabilitása tompította a nemzetiségi alapú konfliktusokat. Egyidejűleg a macedón identitás karakteresebbé vált, a nyelv fejlődése az erős szerb hatás miatt elvált a bolgárétól. Az ország 1991-ben rövid idő alatt elnyerte függetlenségét, más jugoszláv térségekhez képest minimális konfliktusok árán.

A terület a volt Jugoszlávia egyik legfejletlenebb része volt, így az önállóság nem feltétlenül okozott lelkesedést a helyi lakosság körében. A gazdasági visszaesésre és a függetlenség kikiáltását követő bel- és külpolitikai zűrzavarra vezethető vissza a titói érával kapcsolatos nosztalgia, amely – más volt jugoszláv köztársaságokhoz, pl. Szlovéniához hasonlóan – ellentmondásos megítélésűvé (stabilitás vs. szerb „megszállás”) teszi az 1945–90 közötti periódust. Az ország első külpolitikai gondjai az annak nevét kifogásoló görögökkel adódtak, akik hosszú időn keresztül blokkolták Macedónia euroatlanti (NATO, EU) integrációs törekvéseit. A helyzetet csak a 2018-as Preszpa-egyezmény, illetve az azt legitimáló macedóniai – a társadalmat erősen megosztó, kétes érvényességű – népszavazás oldotta fel, amelynek eredményeként az állam hivatalos neve 2019-től Észak-Macedónia. A névváltáson átesett fiatal állam számára ugyanakkor a legnagyobb problémát az albán kisebbség helyzete és a feszültségek nyomán kialakult konfliktusok jelentik.

Politikai és demográfiai változások

Macedónok és macedóniai albánok viszonyában egyértelműen a 2001. év számít mérföldkőnek. A januárban elkezdődő konfliktussorozatnak (mely ma sem tekinthető lezártnak) csak 2001-ben 200–250 katonai és civil áldozata volt, valamint 140 ezren váltak menekültté. Az albán katonai alakulatok fő ereje és utánpótlása Koszovóból származott (UçK – Koszovói Felszabadítási Hadsereg), célja egy a központi területektől függetlenedő albán államalakulat létrehozatala, lényegében a „koszovói recept” macedóniai alkalmazása volt. Az albánok demográfiai és politikai érveket sorakoztattak fel: a 20. század közepén még 163 ezer fős (12%) közösségük 2002-ben már 509 ezer főt (25%) számlált, mégis a helyi társadalmon belül erősen marginális pozícióban voltak.

Gyors lélekszám-növekedésükhöz hozzájárult, hogy Macedónia az 1999. évi koszovói válsághelyzet idején 400 ezer főnyi albán menekültet fogadott be, melynek jelentékeny hányada hosszú távon is az országban maradt. Az összecsapásokból katonailag a NATO által segített macedón alakulatok kerültek ki győztesen, ám a következmények kapcsán sokkal inkább az albán kisebbség felé billen a mérleg: a teljes elszakadást kivéve tulajdonképpen mindent elértek. A 2001 augusztusában aláírt, a polgárháborús helyzetet lezárni hivatott Ohridi Egyezményben deklaráltak szerint a macedóniai kisebbségek „számára a nemzetközi normákon túlmutató egyéni és közösségi jogokat garantáltak, többek között a számarányuknak megfelelő képviseletet az államigazgatás és a közintézmények minden szintjén” (Háry, 2010: 101). Ennek nagy nyertesei nyilvánvalóan nem a kisebb lélekszámú és/vagy szervezetlen török illetve roma közösségek, hanem az albánok, akik egy csapásra ezrével jelentek meg olyan, az ország működésében kulcsfontosságú ágazatokban, mint az oktatás, az önkormányzatok, a rendőrség vagy a hadsereg. Noha e folyamat több évtizedes adósságot törleszt a korábban az ilyen jellegű pozíciókból kiszorított macedóniai albánokkal szemben, az intézkedések egyik pillanatról a másikra történő bevezetése joggal ébreszt félelmet a többségi társadalomban. Egyértelműen elhibázottnak tűnik továbbá az albán nyelv 2018-as hivatalossá tétele országos szinten, amelyre még szintén Ohridban kötelezték a macedón államot. Ez ugyan regionális léptékben indokolt lehetett volna, így viszont az ország olyan igazgatási egységeire is kiterjed (és jár az állami kiadások jelentős emelkedésével), ahol az albánok aránya elhanyagolható.

Az albán címer és a Macedónia ellen küzdő albán fegyveres erők korábbi jelképe Skopje egyik főútján (saját fotó)

A macedónok és észak-macedóniai albánok között kötött megállapodás a hatalommegosztás kézzelfogható jeleként 2004-től közigazgatási változásokat is magában foglalt, azaz olyan adminisztratív egységek kialakítását, melyekben biztosított az albán demográfiai fölény. Albán többségű körzetek korábban is léteztek, ám a 2001 után a helyzet sokat változott. Skopje-ban albán követelésre a vegyes lakosságú, ám etnikailag erősen szegregált Chair-ról leválasztották a zömmel macedónok által lakott részeket, kialakítva a főváros első albán többségű önkormányzatát. Emellett – azon célból, hogy Skopje-ban az albánok aránya elérje a hivatalos nyelvhasználathoz szükséges 20%-ot – a városhoz csatolták a szinte kizárólag albánlakta Saraj-t. A további közigazgatási változások révén az ország nyugati részén olyan önkormányzatok váltak albán dominanciájúvá, melyek központjai továbbra is macedón többségűek (Kicevo, Struga). Ez többek között a választásokra is komoly hatással van: Kicevo-ban és Struga-ban egyaránt albán a polgármester (Peshkopia, 2014), ami a nyelvhasználat szintjén gyakorlati és szimbolikus módon is megnyilvánul (ld. később). A helyi macedón közösség úgy érzi, hogy paradox módon kisebbségbe szorult az általa többségben lakott városokban.

Észak-Macedónia etnikai mintázatának változása 1953 és 2002 között (forrás: Háry, 2018)

Az elmúlt két évtizedben Chair kerület (2002: 38%, 2004: 57% albán), illetve Kicevo (31, ill. 55%) és Struga (42, ill. 57%) obscina-k a közigazgatási reformnak köszönhetően albán többségűvé formálódtak. Mindhárom egységben dinamikusan emelkedik az albánok részaránya, noha utóbbi kettő esetében a névadó városokban (Kicevo-ban 28, Struga-ban 32%-os aránnyal) kisebbséget alkotnak. Mindhárom önkormányzat polgármestere a legbefolyásosabb albán párt (Demokratikus Unió az Integrációért) jelöltje, e politikai formáció lényegében a macedón biztonsági erők ellen 2001-ben harcoló Nemzeti Felszabadítási Hadsereg utódja. Így macedónok tízezrei élnek olyan városokban, ahol a polgármester évekkel ezelőtt országuk egysége ellen küzdött.

Gazdaság és etnikum

A szocialista érában a macedóniai albán közösség gazdasági marginalizációja a jól fizető, biztonságos állami szférában való alulreprezentáltságukban nyilvánult meg. Albán nemzetiségű lakos ritkán kapott állást közigazgatásban, elhanyagolható volt a jelenlétük rendvédelmi szervekben, az egészségügy, valamint – mivel az anyanyelven történő tanulás lehetősége korlátozott volt – az oktatásban is. Demográfiai arányuknál szintén jóval alacsonyabb volt előfordulásuk a szekunder szektorban. A diszkrimináció az egyre növekvő számú albán lakosságot egyéb gazdasági ágak, elsősorban a kereskedelem illetve tágabban véve az egyéni vállalkozások irányába mozdította (Jugoszláviában a magánkezdeményezéseknek nagyobb teret engedtek, mint más szocialista országokban); emellett egyre népszerűbbé vált a külföldi munkavállalás is.

A rendszerváltozás során összeomló szocialista ipar, valamint a közalkalmazotti leépítések a korábbi viszonyokból adódóan döntő részben a többségi macedónokat érintették, akiket a létbiztonság hiánya mellett az ismét felerősödő nacionalizmus is fenyegetett. Az addig elnyomott, ám a 90-es évek elején gazdaságilag talpon maradó, sőt megizmosodó albán kisebbség mellett Macedónia megalakulását a macedónokat mint önálló népet el nem ismerő Bulgária, illetve a szeparatista törekvésektől tartó Görögország sem nézte jó szemmel. Amíg Szerbiától mint a macedón területek fő kereskedelmi partnerétől történő elszakadást főként azon ipari vállalatok sínylették meg, melyek korábban szinte csak macedónokat foglalkoztattak, Bulgária és Görögország a macedónok nemzeti identitását támadta. A függetlenedő nyugat-balkáni állam minden oldalról kritikák kereszttüzébe került.

A politikai bizonytalanság és a gazdasági krízis az országban élő albánokat jóval kevésbé érintette. A piacgazdaságra történő áttérés – a korábban is általánosan magas vállalkozói kedv révén – körükben sokkal kisebb megrázkódtatást okozott. Ezenkívül a 90-es évekre már jelentős albán közösségek léteztek Nyugat-Európában, amely megkönnyítette az albánok munkavállalói célú migrációját. Ez egyrészt csökkentette körükben a munkanélküliséget, másrészt a hazautalások gyarapították az Macedóniában maradt albánok vagyonát. A macedónok korábbi gazdasági és politikai előnye hátránnyá vált, ráadásul a két nemzetiség közötti demográfiai eltérések is mind látványosabbak lettek: a 2002-ben születettek 36%-a volt albán, miközben a teljes népességből való részesedésük 25% (a macedónok esetében: 49, ill. 63%). Noha ez demográfiai jellegű sajátosság, macedón félelmek szerint ez jelenti az albán gazdasági és politikai térnyerés egyik legfontosabb bázisát.

Etnikumspecifikus születési számok és arányok Észak-Macedóniában (forrás)

A nyelvi tájkép, illetve annak összefüggései a politika és gazdasági viszonyokkal

Mind a gazdasági, mind a politikai folyamatok az elmúlt két-három évtizedben az albánoknak kedveztek. A magasabb születési rátából valamint a migrációból fakadó lélekszám-gyarapodás, a gazdasági és pénzügyi előretörés, illetve az utóbbiból fakadó élénk ingatlanpiaci tevékenység (a macedónok szerint az albánok kivásárolják őket a házaikból és végső soron a saját országukból), végül az egész folyamatot legitimáló politikai változások – macedón értelmezésben – mind-mind lehetővé teszik a további albán térnyerést. Ezek összességében mély nyomot hagytak az egyébként is több szempontból képlékeny, útját kereső macedón identitásban.

A nyelvi tájkép kapcsán joggal tételezhetjük fel, hogy politikai, demográfiai és gazdasági körülmények ilyen léptékű átformálódása a települések arculatán is érezteti hatását, és ennek jeleit a közterületek járva vizuálisan is érzékelhetjük. Az albán közösség fizikai jelenléte mindhárom mintatelepülésen jól látható, ugyanakkor a nyelvi tájkép lokális mintázatában a települések között több eltérést is tapasztalhatunk, ugyanez érvényes a szegregációs (relatív koncentrációs) mintázatokra is.

A Skopje, Kicevo és Struga vizsgált közterületein felmért 2.187 felirat 33%-a macedón és 26%-a albán nyelvű volt; 11%-uk bizonyult macedón-albán kétnyelvűnek. Az egyéb nyelvű feliratok tekintélyes, 30%-nyi arányt tettek ki, ezek kevés kivétellel angol nyelvűek voltak. A macedón, az albán és az angol mellett más nyelv vizuális érzékelhetősége annak ellenére elhanyagolható volt, hogy a népesség országos szinten 11, a vizsgált településeken pedig 14–19%-a töröknek, romának, bosnyáknak stb. (tehát nem macedónnak és nem is albánnak) vallotta magát. A nyelvileg többnyire asszimilált romák, illetve a szintén délszláv nyelven beszélő csoportok esetében ez nem meglepő, a törököknél pedig anyanyelvük – történelmi okokból – alacsony presztízse állhat a háttérben, ami Törökország (újra)erősödő balkáni kulturális befolyása révén a közeljövőben megváltozhat.

A strugai városháza, kiemelt helyen az albán nyelvű felirat a macedón többségű városban (saját fotó)

Az „egyéb” kategória mellőzésével összesen 1.533 feliratot vettem górcső alá, ennek közel fele macedón, több mint egyharmada albán, 15%-a kétnyelvű (macedón-albán, illetve albán-macedón) volt. Az albán nyelv Skopje Chair kerületében a közterületen is dominál (68%), ugyanitt volt a legalacsonyabb a bilingvis feliratok aránya (8%). Relatív többséget alkottak az albán feliratok Kicevo-ban (43%), itt minden ötödik felirat két nyelven is fel volt tüntetve, gyakran az albán szerepelt elöl/felül. Struga-ban viszont a feliratok 55%-a macedón volt. Mindhárom mintaterületen tapasztalható volt bizonyos szintű relatív nyelvi-etnikai koncentráció, valamint a közterületi jelek térbeli mintázata rokoníthatónak bizonyult más társadalmi faktorokon alapuló területi eloszlással is.

Skopje Chair kerületében (65 ezer lakos 2002-ben) különösen intenzív az albán populáció növekedése, elsősorban a környező falvakból, illetve az országhatáron túlról (Koszovóból) érkező migráció révén. A városrész hagyományosan háromosztatú: a Skopje centrumához közel elhelyezkedő déli utcák javarészt a régi bazár területén futnak, évszázadok óta muzulmán vallású (sokáig török, ma már döntő részben albán) lakossággal, ettől északra terül el a kerület központi, szintén alacsony beépítésű része, albán, illetve a nyugati peremén roma lakossággal (itt van a régi cigánytelep, a Topaanska). Chair harmadik része két nagy lakótelep északkeleten illetve északnyugaton, melyek a 60-as és 70-es években épültek, javarészt vidékről beáramló macedón népességnek otthont adva. E területen a napjainkban betelepülő albánoknak számos új lakótömb épül, míg a hagyományos panelek döntő részében továbbra is macedónok élnek, a fiatalok elvándorlása miatt főként idős generációk. Ennek okai a gazdasági tényezők mellett az albánok térnyerése és saját biztonságérzetük csökkenése. Ebből fakadóan Chair területén a szegregáció a lakóhelytípusok mentén valósul meg: a tradicionális földszinten házakat és az új lakótömböket javarészt albánok, a négy-öt évtizede épült lakótelepeket macedónok lakják.

Etnikai arányok és a közterületi feliratok nyelvi megoszlása a három mintaterületen (saját szerkesztés)

A nyelvi tájkép sajátosan igazodik e megosztottsághoz. Chair-ben a feliratok kétharmada albán, negyede macedón. A panelházak környékén a macedón feliratok aránya az átlagtól magasabb, az albán feliratok nagy részét itt graffitik teszik ki. E jelenség összefügg a gazdaság és a nemzetiségi eloszlás már említett kapcsolatával is, a paneltömbökben nincsenek kereskedelmi egységek, és bennük sem albánok laknak, így az albán feliratok aránya alacsony. Átlagot jóval meghaladó viszont Chair más részein, ahol az albánok kisvárosias környezetben élnek, illetve működtetik vállalkozásaikat.

Az albán népesség kereskedelemben megfigyelhető felülreprezentáltsága a leglátványosabban a 2002-ben 27 ezer (körzeti szinten 57 ezer) főt számláló Kicevo nyelvi tájképén figyelhető meg. A nyugat-macedóniai kisváros 1989 előtti ipara lényegében megszűnt, kereskedelmi szerepköre viszont erősödött, a vállalkozások száma folyamatosan növekszik. Noha korántsem az összes kereskedelmi egység van a kezükben, az albánok előnye e téren vitathatatlan. A kereskedelmi élet belvárosba történő nagyfokú koncentráltsága a feliratokon is érzékelhető: ahogy távolodunk a centrumtól, az albán nyelv láthatósága csökken, a macedóné nő. A központban minden második felirat tisztán albán, és csupán 20–30%-a macedón. A centrumtól körülbelül egy kilométerre, amely már szinte kizárólagosan lakóövezet, az albán feliratok aránya 5%-ra csökken. Érdekes módon a kétnyelvű feliratok részesedése félúton a legnagyobb és itt valóban különösen magas arányt ér el (35%), ami egy átmeneti zóna jelenlétére utal.

A nyelvi tájkép és városcentrumtól való távolság kapcsolata Kicevo-ban (saját szerkesztés)

Struga esete a másik két helyszínhez képest sajátos. Az „egyéb” (nem macedón, nem albán és nem is macedón-albán) kategória elhagyása után itt 1.059 írott jel került az adatbázisba, melynek 55%-a macedón, 29%-a albán, 16%-a macedón-albán volt. Skopje és Kichevo esetével ellentétben tehát Struga-ban az albán feliratok enyhén alulreprezentáltnak bizonyultak az albánok a helyi népességben elért részesedéséhez (32%) képest. A városban a mintaterület a legforgalmasabb közterekre (a sétálóutcára, valamint a Fekete-Drin minkét oldalán húzódó rakpartokra) terjedt ki, ahol a döntő részben többemeletes épületek alsó szintje kereskedelmi funkciójú, melyek felett lakások találhatóak. Az esetleges szegregáció dokumentálása céljából a területet tíz zónára osztottam, e zónákon belül külön felmérve a feliratok nyelvi arányait. A felmérés előtt megismert helyi vélemények ellentmondásosak voltak: egyesek szerint a Drin jobb, mások szerint a bal partján tömörülnek az albán tulajdonban álló kereskedelmi egységek, illetve ingatlanok. A nyelvi tájkép elemzése révén megállapítható, hogy az átlagtól szignifikánsan eltérő arányokat csupán egy zónában: a Fekete-Drin délkeleti rakpartján találtam, ahol az albán feliratok aránya 43% (de még itt sem haladta meg a macedónét). További két zónában, a sétálóutca északkeleti, illetve déli szakaszán mutatkozott az albán feliratok átlagot meghaladó (33, ill. 32%) részesedése, de itt ez a többlet már nem számít jelentősnek.

Struga sétálóutcája macedón, albán, török és EU-zászlókkal (saját fotó)

Érdemes röviden kitérni arra, vajon Struga-ban miért marad el az albán feliratok aránya tényleges lélekszámbeli részesedésüktől. Külön ezt célzó empirikus kutatás híján a helyi tapasztalatokra és benyomásokra támaszkodva kísérelhetünk meg véleményt formálni a kérdésben. Tény, hogy az Ohridi-tó partján, az UNESCO Világörökségi területen elhelyezkedő Struga gazdasága elsősorban a turizmusra épít, még ha a látogatók száma jóval el is marad a nagyságrendekkel több kulturális örökséggel büszkélkedő Ohridétól. Arra viszont bőven elég lehet, hogy dinamizálja a város gazdaságát, amelyet – pl. Kichevo-val ellentétben – jóval kevésbé sokkolt 1989 utáni átalakulás; továbbá viszonylag tőkeerős vállalkozói réteget tudhat magáénak. Utóbbiak körében macedónok éppúgy megtalálhatóak, mint albánok. A stabil alapokon nyugvó helyi gazdaság a környező falvak macedón lakosságának is vonzó, így például a skopjei mintaterületen érzékelhető macedón elvándorlás–albán betelepülés folyamata itt nem tapasztalható. Az albán gazdasági és demográfiai térnyerés a helyi vélemények alapján így is számottevő, ám egészen más viszonyok között zajlik, mint a sokáig gazdasági krízis sújtotta Kichevo-ban vagy a macedónok számára egyáltalán nem vonzó Chair-ban.

A nyelvi tájkép egy sokatmondó részlete: a macedón (jugoszláv) partizánemlékmű Struga-ban, rajta az albánok által használt „Don’t you 20% me, I’m Albanian” graffitivel (saját fotó)

Következtetések

A fő kérdés az volt, hogy a közterületek nyelvi tájképe alátámasztja-e az albán kisebbség elmúlt két évtizedben zajló demográfiai, politikai és gazdasági térnyerését Észak-Macedóniában. A kutatás kezdetén azt feltételeztem, hogy az albán kisebbség vizuálisan jól észlelhető lesz, azaz a közösség jelenléte nem rejtett, hanem a nyelvi tájkép alapján is egyértelműen érzékelhető. Az eredmények – miszerint a vizsgálatban szereplő 1533 felirat 38%-a tisztán albán és további 15%-a macedón-albán kétnyelvű – igazolták ezt, sőt egyértelművé vált, hogy az albán feliratok aránya összességében meg is haladja lokális lélekszámbeli részesedésüket. Utóbbi kapcsán – abból kiindulva, hogy az etnolingvisztikai vitalitás nem függ össze egyértelműen egy közösség népességbeli súlyával (ld. Barni, Bagna, 2010) – feltételeztem, hogy mivel az albán feliratok aránya nem mutat közvetlen összefüggést az albán népesség lokális részarányával. Ez is bejött, mivel az eredmények szerint Skopje Chair kerületében, valamint Kichevo városában az albán közösség vizuális jelenléte meghaladja lakossági arányukat, míg Struga-ban elmarad attól.

Szintén feltételeztem, hogy a macedón-albán kétnyelvű feliratok aránya – az albán nyelv hivatalossá tétele miatt – számottevő lesz, minden mintaterületen az összes felirat legalább 10%-át alkotva. Kichevo (20%) és Struga (16%) esetében e hipotézis is igazolódott, ám a jelentős macedón elvándorolással jellemezhető Chair-ban (8%) a kétnyelvűség a vártnál alacsonyabb szintet ért el.

A vizsgálat fő kérdésére válaszként megfogalmazható, hogy az elmúlt két évtized lendületes demográfiai, politikai és gazdasági átalakulása Észak-Macedónia nyelvi tájképén is nyomot hagyott, azaz rajta keresztül is jól megragadható. Megállapíthatjuk, hogy az általam bejárt észak-macedóniai városokban a nyelvi tájkép illeszkedik az albán kisebbség térnyerésének folyamatához, látványosan tükrözve nemcsak a macedón-albán vonatkozásban tapasztalható, főként gazdasági jellegű, illetve a lakáskörülményekben érzékelhető differenciákat, hanem a két közösség részleges területi elkülönülését is. Chair (Skopje) esetében a macedónok inkább a szocializmusban épült paneltelepeken, míg az albánok a régi földszintes épületekben, illetve az új lakótömbökben élnek. Kichevo-ban a kereskedelmi élet dominánsan albán kézben van, a helyi macedón közösség vállalkozó kedve csak lassan növekszik az 1990-es évek gazdasági válsága után. Struga-ban megfigyelhetjük az albánok részleges térbeli koncentrációját, illetve a kereskedelmi életben tapasztalható, etnikai dimenzióval rendelkező macedón-albán versengést.

A bejegyzés alapjául szolgáló tanulmány a Modern Geográfia 16/2-es számában (2021) jelent meg.

Köszönetnyilvánítás

A kutatás magyar állami ösztöndíj keretében a Tempus Közalapítvány támogatásával valósult meg.

Irodalomjegyzék

Barni, M., & Bagna, C. (2010). Linguistic landscape and language vitality. In Shohamy, E., Ben-Rafael, E., Barni, M. (Eds.), Linguistic Landscape in the City. (pp. 3–18.). Clevedon: Multilingual Matters.

Dimova, S. (2007). English shop signs in Macedonia. English Today, 23, 18–24.

Háry Sz. (2010). Az albán kisebbség Macedóniában. In: Balkán Füzetek No. 9. (pp. 97–106.). PTE TTK FI Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs

Háry Sz. (2018). Macedónia állami egységének politikai földrajzi problémái. PhD-értekezés, PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola, Pécs, 186 p.

Hasanović-Kolutácz, A. (2010). A boszniai háború hatása Tuzla kanton társadalmi–etnikai viszonyaira. Modern Geográfia, 5(1), 25-52.

Kramer, C. E., Friedman, V., & Ivkovic, D. (2014). Seeing Double: Latin and Cyrillic in Linguistic Landscape. In Conference: Practice in Language, Language in Practice pp. 14–20.

M. Császár, Zs. (2010). Magyarország gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatai a Balkán egyes államaival a 21. század elején. Modern Geográfia, 5(1), 1-23.

Nitzsche, J. (2018). The representation of multilingualism in the linguistic landscape of Macedonia.

Peshkopia, R. (2014). Conditioning Democratization. Institutional Reforms and EU Membership Conditionally in Albania and Macedonia. Anthem Press, London–New York 331 p.

Sitányi, L. (2008). Economic development and innovation environment in the Balkan region. Modern Geográfia, 3(1), 1-13.

http://www.stat.gov.mk/Publikacii/knigaIX.pdf

https://www.esiweb.org/publications/ahmetis-village-political-economy-interethnic-relations-macedonia-0

http://www.stat.gov.mk/Publikacii/PDFSG2014/03-Naselenie-Population.pdf

http://www.stat.gov.mk/Publikacii/SG2018/03-Naselenie-Population.pdf

https://english.republika.mk/news/macedonia/mayor-merko-says-he-gives-up-on-running-the-city-of-struga-after-he-received-a-death-threat/

https://english.republika.mk/news/macedonia/untouchables-mayor-merko-opens-nefi-useinis-illegally-built-restaurant/

https://ru.wikipedia.org/wiki/Аромуны_в_Северной_Македонии

https://topalnews.info/dont-you-20-me-im-albanian/

https://www.theguardian.com/world/2018/sep/30/macedonia-to-vote-on-name-change-and-ending-greek-dispute