12 °C Budapest
Sanghaj, Kína - 2021. november 27: BYD EV autó áruház és vásárlók. A BYD egy kínai elektromos autógyár

Nagy pofont kapott Európától a BYD: így vágnak vissza a piacért folytatott küzdelemben

2025. április 24. 09:30

A BYD európai terjeszkedésének kezdeti szakaszában elkövetett hibákat több stratégiai változtatással igyekszik orvosolni a kínai járműgyártó. A módosítások érintik a szegedi gyárberuházást és a vállalat teljes magyarországi jelenlétét is - írja a G7.

A kínai autógyártó 2020-ban Norvégiában kezdte meg európai terjeszkedését, majd 2022-ben több európai országban is megjelent. Magyarországon 2023-ban indult el a BYD járművek értékesítése, és ugyanebben az évben jelentették be a szegedi gyárberuházást is. A vállalat ambiciózus célokkal érkezett az európai piacra. Michael Shu, a BYD korábbi európai vezetője 2024 tavaszán kijelentette, hogy a szegedi üzem termelésének beindulásáig 5 százalékos részesedést kívánnak elérni az európai elektromosautó-piacon.

Az elvárásoktól elmaradó eredmények miatt a cég több jelentős változtatást hajtott végre. A Reuters forrásai szerint a vállalat alelnöke, Stella Li vette át az európai piacok irányítását Michael Shutól. Stella Li április elején több magyar médiumnak is nyilatkozott a vállalat terveiről és a stratégiai változásokról:

  • a tölthető hibridek felé fordulnak, ez majd megnyitja az utat az európai terjedés előtt (és ilyeneket Szegeden is fognak gyártani
  • kutatás-fejlesztés is lesz majd Szegeden, főleg önvezető funkciókat fejlesztenek és tesztelnek majd itt és Budapesten lesz a BYD európai központja
  • a helyi igényekre szablyák az autókat
  • több szalon nyitását tervezik Európában
Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13