Előfizetői tartalom

Már igazán súlyos szintet ért el az orosz hadsereg leépülése – Erre a világon senki nem számított a háború kezdetén

Nagyon úgy tűnik, hogy az orosz haderő elkezdte elővenni raktárról a T-54/55-ös harckocsikat. Arról egyelőre még nincs bizonyíték, hogy a közvetlenül a második világháború után készült tankok az ukrán frontra mennének, de folyamatosan szivárognak a felvételek Oroszország területéről, melyeken az ősrégi és nagyon elavult harckocsikat szállító vasúti szerelvények láthatók. Az egyértelműen érzékelhető, hogy Oroszország hagyományos hadviselési képességei radikálisan csökkentek az ukrajnai háború miatt - ennek ékes bizonyítéka volt már az első T-62-es harckocsik megjelenése is Ukrajnában. Ha viszont valóban megjelennek a fronton a T-54-esek, ezzel Oroszország alighanem olyan szintet ér el, melyre még az orosz haderővel szemben leginkább szkeptikus elemzők sem számítottak volna a háború elején.

Előkerültek a T-54-esek A napokban megérkeztek az első olyan felvételek, melyeken az látható, hogy az orosz haderő vasúti szerelvényeken szállít láthatólag a raktárakból frissen előkerült T-54-es, T-55-ös harckocsikat. Egyelőre a felvételek Oroszország területéről származnak, ami sok mindent jelenthet, ugyanakkor a legvalószínűbb magyarázat az, hogy az orosz haderő...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés