Lengyel elnökválasztás - Andrzej Duda: veszélyben van a májusi elnökválasztás törvényessége

A kormánykoalíció "cselfogásai" miatt veszélyben van a májusi lengyelországi elnökválasztás törvényessége - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Lódz városában, ahol részt vett Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt nagygyűlésén.

Lengyel elnökválasztás - Andrzej Duda: veszélyben van a májusi elnökválasztás törvényessége


A lengyel elnök különleges vendégként vett részt a kampánygyűlésen. Beszédében közölte: Karol Nawrockire fog szavazni, mert bízik abban, hogy a jelölt mindent megtesz Lengyelország "tisztességessé és erőssé tételének érdekében", és építeni fogja a transzatlanti kapcsolatokat.

Duda aktív kampányolásra biztatta a PiS és Nawrocki választótáborát, ezen belül arra is, hogy vegyék védelmükbe a "szabad médiát, amelytől meg akarják vonni a műsorszórási engedélyt". Az államfő ezzel a két konzervatív tévécsatorna, a TV Republika és a wPolsce24 esetére utalt.

Az elnök bírálta Donald Tusk kormányát a közmédiában és az államügyészségben szerinte törvénytelenül végrehajtott változtatások miatt. Úgy ítélte meg: az ilyen "cselfogások" miatt "veszélyben van az elnökválasztás törvényessége", mivel a kormánykoalíció nem ismeri el a választás érvényességét megerősítő legfelsőbb bírósági testületet.

Lengyelország tragédiájának nevezte, hogy a kormánypolitikusok a médiában "a jogállamiság helyreállításának" állítják be intézkedéseiket. "Tragikus, hogy az Európai Unió liberális-baloldali elitje minderre rábólint, esetleg úgy tesz, mintha nem is látná" - tette hozzá Duda.

Nawrocki támogatását a PiS részéről megerősítette a beszédében Jaroslaw Kaczynski pártelnök is, aki felszólalásában aláhúzta: az elnökválasztás "tétje a lengyel államérdekek" védelme.

Úgy vélte: a kormánykoalíció az európai uniós alapszerződések olyan jellegű módosítását támogatja, amelynek nyomán Lengyelország elveszítené függetlenségét. Nawrocki pedig nem fog beleegyezni az ilyen lépésekbe - hangsúlyozta Kaczynski.

Nawrocki a rendezvényen azzal vádolta fő választási riválisát, Rafal Trzaskowski kormánykoalíciós jelöltet, hogy "nemcsak a lengyelországi üzletembereknek és ingatlanfejlesztőknek, hanem Soros úrnak és német alapítványoknak is" az embere. Aláhúzta, hogy ő maga ellenzi az illegális bevándorlást, fontosnak tartja a lengyel-amerikai kapcsolatok fejlesztését, és ígérte a zloty védelmét is.

Rafal Trzaskowski vasárnap Poznan városában tartott szabadtéri kampánygyűlést, amelynek különleges vendége Radoslaw Sikorski külügyminiszter volt. Trzaskowski úgy ítélte meg: Nawrocki a megválasztása esetén "Kaczynski bábja" lenne.

A választás tétjének Trzaskowski azt nevezte, a lengyelek olyan elnököt választanak-e, aki "csak egy törzs elnöke lesz, vagy olyat, aki az összes lengyel, az egész nemzet elnökévé válik". "Nehéz idők jöttek el, ezért össze kell fognunk. (…) Csak így leszünk legyőzhetetlenek, csak így tudja meg (az orosz elnök, Vlagyimir) Putyin, hogy semmi esélye sincs" - fogalmazott a kormánypárti jelölt.

Lengyelországban május 18-án tartják az elnökválasztás első fordulóját, amelyen 13 jelölt indul. Ha ezen egyikük sem kapja meg a voksok abszolút többségét, június 1-jén második fordulót rendeznek.

Alulmúlta a várakozásokat a PDD

A Temu-t is birtokló PDD első negyedéves teljesítménye jelentősen elmaradt a várttól.
2025. 05. 28. 15:30
Megosztás:

Tweetekből tokenek: Hogyan alakítja át az InfoFi a közösségi tartalmat kriptovagyonná?

Eljött az idő, amikor egy jól megfogalmazott tweet többet érhet, mint egy kisebb altcoin befektetés. Az InfoFi, a legújabb Web3 irányzat, forradalmasítja, hogyan válhat az információ pénzzé a kriptovilágban. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan működik az információs alkímia, miként váltják fel az okos algoritmusok a hagyományos airdropokat, és hogy a közösségi média hogyan lesz a jövő pénzügyi bányája.
2025. 05. 28. 15:00
Megosztás:

Hétórás munkanap bevezetését tervezi Montenegró

Hétórás munkanap bevezetését tervezi a montenegrói kormány, az ország gazdasági kamarája azonban szerdán arra figyelmeztetett, hogy a rövidebb munkanap nagyobb terheket róna a gazdaságra, amely nem biztos, hogy készen áll a globális kihívásokra.
2025. 05. 28. 14:30
Megosztás:

Duplázódik az érdeklődés a hűvös nyaralások iránt

Egyre többen választják nyári úti célnak Észak-Európát, részben a hőség elkerülése érdekében. Az úgynevezett „coolcation”, vagyis a hűvös nyaralás trendje a klímaváltozás, a zsúfolt déli üdülőhelyek és a természetközeliség iránti igény miatt terjed. Skandinávia, a balti államok, Izland és Skócia nyáron is hűvös klímát, csendes környezetet és különleges élményeket kínálnak. A Vár a Világ utazási iroda szakértője szerint a kereslet évről évre megduplázódik, amihez a fapados járatok és hajóutak választékának bővülése is hozzájárul.
2025. 05. 28. 14:00
Megosztás:

Tengerjárók a jövőért: új korszak kezdődik a tengeri turizmusban

Átfogó fenntarthatósági stratégiával válaszol a klímaváltozás kihívásaira a Royal Caribbean Group. A hajózási társaság célja, hogy 2050-re elérje a nettó zéró kibocsátást. Az újgenerációs hajókon LNG-hajtás, üzemanyagcellás rendszerek és fedélzeti hulladékból előállított energia segíti a környezeti terhek csökkentését.
2025. 05. 28. 13:30
Megosztás:

A bizonytalanságra hívták fel a figyelmet az EKB jegybankárai

Az EKB közel jár ahhoz, hogy teljesüljön a 2%-os inflációs célja, ennek ellenére Joachim Nagel Bundesbank elnök szerint a jegybank rugalmasságának fenntartására van szükség, a vámháború lehetséges európai inflációs hatásai miatt.
2025. 05. 28. 13:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Az amerikai fogyasztói bizalom májusban meredeken emelkedett a közel ötéves mélypontról, mivel a gazdaság és a munkaerőpiac kilátásai javultak a vámháborúban beállt tűzszünet következtében.
2025. 05. 28. 12:30
Megosztás:

Lendületben a hazai turizmus – áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken

Magyarország egyre népszerűbb úti cél a hazai és nemzetközi utazók körében, 2025 áprilisában több mint 1,4 millió vendég pihent a hazai szálláshelyeken, ami 17,5%-kal haladja meg az előző év azonos időszakának eredményét. A vendégek összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltöttek hazánkban, 15,6%-kal többet, mint egy évvel korábban. A kormány célja változatlanul a hazai turisztikai szektor erősítése, a belföldi turizmus élénkítése és a családok pihenésének támogatása.
2025. 05. 28. 12:00
Megosztás:

Az MNB eladja a Balatonakarattyai Oktatási- és Konferencia Központot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eladja a Balatonakarattyai Oktatási- és Konferencia központot - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 28. 11:30
Megosztás:

Növelte árbevételét és eredményét a Goodwill Pharma Nyrt.

Jelentősen, az előző évhez képest 27 százalékkal növelte nettó árbevételét tavaly a Goodwill Pharma Nyrt., a vállalkozás adózott eredménye 2,155 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 1,502 milliárd forinttal - közölte a szegedi székhelyű gyógyszeripari vállalkozás a BÉT honlapján megjelent konszolidált beszámolójában.
2025. 05. 28. 11:00
Megosztás:

A fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 28. 10:30
Megosztás:

Napi 5 688 dollárt keresni? A PAIRMiner lehetővé teszi a Bitcoin bányászatot bányászati gépek nélkül!

Ahogy a digitális eszközök piaca tovább fejlődik, a <a href="https://pairminer.org" target="_blank">felhőbányászat</a> kényelmes módjává vált a kriptovaluta-alapú jövedelemszerzésnek. A terület egyik vezető platformjaként a PAIRMiner bejelentette, hogy globális felhasználói bázisa meghaladta a 9 millió főt, és minden nap stabil, passzív kriptovaluta-jövedelmet biztosít a befektetők számára.
2025. 05. 28. 09:30
Megosztás:

A kereskedési szünnap után nagyot emelkedtek a tengerentúli piacok

A hétfői kereskedési szünnap után kedden a Wall Street az európai piacokat felülmúlva emelkedett – a befektetők részben most reagálták le az 50%-os EU-s vám felfüggesztésére vonatkozó hétfői híreket, emellett az amerikai fogyasztói bizalom májusban jóval a várt felett alakult.
2025. 05. 28. 09:00
Megosztás:

A védelmi részvények vezetésével tovább emelkedtek a nyugat-európai tőzsdék

Pluszban zártak az európai részvénypiacok kedden; a védelmi szektor részvényei húzták felfelé az indexeket, miután Donald Trump újabb szankciókkal fenyegette meg Oroszországot.
2025. 05. 28. 08:30
Megosztás:

Gyengült szerda reggelre a forint

Gyengült kissé szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 05. 28. 08:00
Megosztás:

A minimálbér emeléséről folyamatos a párbeszéd a munkaadói és munkavállalói oldallal

A minimálbér emeléséről folyamatos a párbeszéd a munkaadói és munkavállalói oldallal - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2025. 05. 28. 07:00
Megosztás:

Sürgős munkaerő kereslet a földeken, küzdelem a kisegítőkért – ilyen lesz a nyári munkaerőpiac a WHC elemzése szerint

A nyári szezon közeledtével ismét a mezőgazdaság, a vendéglátás és az élelmiszeripar területén mutatkozik a legnagyobb kereslet a szezonális munkavállalók iránt – derül ki a WHC Csoport, Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatójának friss piaci körképéből. Az előző évekhez hasonlóan a Balaton és a Velencei-tó térsége kiemelkedően aktív régióként jelenik meg a szezonális foglalkoztatás térképén.
2025. 05. 28. 06:00
Megosztás:

Orbán Viktor Toshihiro Suzukival tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban tárgyalt Toshihiro Suzukival, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatójával - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. 05. 28. 05:30
Megosztás:

A hazai vállalatok egyre tudatosabban élnek a készpénzkímélő megoldásokkal

Minden korábbinál erősebb év volt a tavalyi a hazai juttatási piac meghatározó szereplője, a Rewin Magyarország Kft. számára. Nagy érdeklődés mutatkozott a munkaadók részéről a kedvezményes adózású csekély értékű ajándékokban rejlő lehetőségek iránt: az előző évhez képest majdnem megháromszorozódott 2024-ben kibocsátott, sokrétűen felhasználható béren kívüli juttatási utalványok összeértéke.
2025. 05. 28. 05:00
Megosztás:

Szlovénia az élvonalban az egymillió lakosra eső szívátültetések számában

Szlovénia 16 éve van az élvonalban az egymillió lakosra eső szívátültetések számában: tavaly 26 műtétet hajtottak végre az országban, összesen pedig csaknem ötszázat - közölte kedden a ljubljanai klinikai kórház.
2025. 05. 28. 04:30
Megosztás: