A Magdeburg nyerte a házidöntőt, és ötödször lett BL-győztes

GettyImages-2219596924
2025.06.15. 19:36
A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját, mivel a kölni négyes döntő fináléjában a nyolcgólos Gisli Kristjansson vezérletével 32–26-ra legyőzte a Füchse Berlint a német házicsatában.

A címvédő és 12 sikerével toronymagas rekorder Barcelonát búcsúztató Magdeburg az örökranglista-holtversenyben második helyét jelentő ötödik trófeájára hajtott, a Nantes-ot kiejtő Füchse Berlin pedig története első fináléjára készülhetett – óriási volt tehát a rutinbeli differencia a csapatok között.

Kapcsolódó
Drámai végjátékban esett ki a címvédő, összejött a német házidöntő a BL-ben

Drámai végjátékban esett ki a címvédő, összejött a német házidöntő a BL-ben

A katalán sztárcsapat kettős emberhátrányban volt kénytelen befejezni a mérkőzést.

Ezzel együtt a kezdet inkább a fővárosiakról szólt, a kilencedik percben 5–3-ra vezettek, de még a 21. minutumban is szoros volt az állás (10–11).

Amíg azonban a Magdeburg kapujában Sergey Hernández hét védéssel igyekezett megbabonázni a támadókat, addig a túloldalon Dejan Miloszavljev 0/12-t hozott össze, Lasse Ludwig pedig hiába hárított minden harmadik lövést, ez összesen két megakadályozott gólt jelentett – ennek köszönhetően pedig a szünetre azért kinyílt az olló (12–16).

A feröeri Hákun West Av Teigum negyedik góljával indította a második félidőt a fővárosi együttes, a szélső ötödik találata után pedig a mínusz kettőért támadhatott (15–18), ám Hernández megállította a lendületet, amikor pedig először öttel ment a Magdeburg, jött is az időkérés (17–22).

Ezt egy eladott labda követte a hét a hat elleni játék során, amit üres kapus góllal büntettek (17–23), de a berliniek nem adták fel, és miután Ludwig már a kilencedik védését is bemutatta, a hetedik találatát jegyző Mathias Gidsel révén az utolsó tíz percre lefelezték a hátrányt (24–27).

A dán jobbátlövő a következő akcióból mínusz kettőre már nem tudta hozni övéit, amire megint jött a Magdeburg válasza, és innen már nem is maradt valós esélye a Füchsének (26–32).

Sergey Hernández 18 védéssel zárta a finálét, Gisli Kristjansson pedig nyolc góllal szórta meg a berlinieket.

A bronzmérkőzésen a Nantes repülőrajtot véve már a szünetre eldöntötte az érem sorsát, a Barcelona elleni helyosztó hőse a 14 védést bemutató horvát Ivan Pesic volt, a támadásban pedig a hat találatig jutó Kauldi Odriozola bizonyult legjobbnak (30–25).

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő (Köln)

bronzmérkőzés

  • Nantes (francia)–Barcelona (spanyol) 30–25 (14–9)

döntő

  • Füchse Berlin (német)–Magdeburg (német) 26–32 (12–16)

Ifjúsági BL (EHF Youth Club Trophy)

bronzmérkőzés

  • Barcelona (spanyol)–Peliszter (északmacedón) 55–28 (26–14)

döntő

Kapcsolódó
Az ifi BL-döntőben nem jött össze az újabb veszprémi kézibravúr

Az ifi BL-döntőben nem jött össze az újabb veszprémi kézibravúr

A dán rivális végig uralta a kölni finálét, és magabiztos sikerrel ülhetett fel a trónra.

(Borítókép: Sergey Hernández szenzációsan védett. Fotó: Marius Becker/picture alliance via Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
A kandi kamerát kereste, nem hitte el a Liverpool legújabb magyarja, mi történik vele

A kandi kamerát kereste, nem hitte el a Liverpool legújabb magyarja, mi történik vele

Esterházy Mátyás azt hitte, játékosa rosszul lett a volánnál, miután közölte vele, tárgyalhatnak.

június 14., 11:31

  • Sport
Kifütyülték a spanyol királyi himnuszt, fél évre bezárták az FC Barcelonát

Kifütyülték a spanyol királyi himnuszt, fél évre bezárták az FC Barcelonát

Példátlan szolidaritás bontakozott ki Katalóniában.

június 14., 11:06

  • Sport
Kiderült Szoboszlai Dominikék születendő gyermekének a neme

Kiderült Szoboszlai Dominikék születendő gyermekének a neme

A magyar válogatott csapatkapitánya a jövőbe látott, mikor két éve az Indexnek beszélt az apaságról.

június 14., 08:08

  • Sport
Stollár Fannyék nyerték a s'Hertogenboschban rendezett női tenisztorna páros versenyét

Stollár Fannyék nyerték a s'Hertogenboschban rendezett női tenisztorna páros versenyét

Ez volt Stollár ötödik trófeája a WTA Touron.

június 14., 15:42

  • Sport
Hosszútávra kötelezte el magát klubjánál a magyar futball kiemelkedő tehetsége

Hosszútávra kötelezte el magát klubjánál a magyar futball kiemelkedő tehetsége

A dán csapat vezetői szerint nemzetközi szintű ígéretnek számít a 18 éves labdarúgó.

52 perce

  • Sport
Eb-bronzérmes játékosunkat választották a francia liga legjobb irányítójának

Eb-bronzérmes játékosunkat választották a francia liga legjobb irányítójának

23 bajnoki mérkőzésen 60 gólt dobott.

június 14., 14:39

  • Sport
Nyolc játékosával nem hosszabbít szerződést a DVTK

Nyolc játékosával nem hosszabbít szerződést a DVTK

A klub saját nevelésű csatára is távozik.

június 14., 16:36

  • Sport
Hosszú évekre elkötelezte magát a Real Madrid egyik legértékesebb labdarúgója

Hosszú évekre elkötelezte magát a Real Madrid egyik legértékesebb labdarúgója

Jövő nyáron járt volna le szerződése a fiatal hátvédnek.

június 14., 15:15

  • Címlapon
Szeretőjének férje fenyegeti a milliárdos bankárt, az egyéves gyerekén állna bosszút

Szeretőjének férje fenyegeti a milliárdos bankárt, az egyéves gyerekén állna bosszút

Ráadásul a megcsalt asszony részéről az elmúlt fél évben többször fajult tettlegességig a konfliktus.

3 órája

  • Sport
Gyertyás Róza bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs-világbajnokságon

Gyertyás Róza bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs-világbajnokságon

Ő szerezte a magyar dzsúdósport 18. vb-bronzát.

június 14., 18:33

  • Sport
Hivatalos: a Manchester City klublegendája az olasz bajnoknál folytatja

Hivatalos: a Manchester City klublegendája az olasz bajnoknál folytatja

Tíz év alatt 108 gólt és 177 gólpasszt jegyzett az angol gárdában.

június 13., 09:28

  • Sport
Drámai végjátékban esett ki a címvédő, összejött a német házidöntő a BL-ben

Drámai végjátékban esett ki a címvédő, összejött a német házidöntő a BL-ben

A katalán sztárcsapat kettős emberhátrányban volt kénytelen befejezni a mérkőzést.

június 14., 20:24

  • Sport
Tovább köröznek a Formula–1-es versenyautók Las Vegasban

Tovább köröznek a Formula–1-es versenyautók Las Vegasban

A versenyhétvége tavaly 934 millió dolláros bevételt produkált.

június 14., 19:49

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Nagyon nehéz hónapok elé nézünk a válogatottnál

Szoboszlai Dominik: Nagyon nehéz hónapok elé nézünk a válogatottnál

A Liverpool magyar játékosa az őt ért kritikákról és Pécsi Ármin Angliába szerződéséről is beszélt.

június 14., 06:07

  • Címlapon
Többféle amőbát is találtak Párkány fürdőjében

Többféle amőbát is találtak Párkány fürdőjében

A keddi tragédia után megérkezett a Vadasban szombaton vett minták előzetes értékelése.

35 perce

  • Sport
A Ford legendás 1967-es Le Mans-ja óta nem történt ilyen

A Ford legendás 1967-es Le Mans-ja óta nem történt ilyen

A címvédő Ferrari csak a hetedik helyről rajtolhat.

június 13., 12:44

  • Sport
Sima magyar győzelem a friss világelső horvátok otthonában

Sima magyar győzelem a friss világelső horvátok otthonában

Bemutatkozott a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán fia.

június 13., 10:18

  • Sport
Visszakapaszkodtak a pokol tornácáról, továbbra is nyílt a finálé

Visszakapaszkodtak a pokol tornácáról, továbbra is nyílt a finálé

Hiába az álomkezdés, a címvédő háromgólos előnyről bukott el hazai pályán.

június 13., 10:33

  • Sport
Nem jött össze az újabb bravúr, Fucsovics nem jutott be a stuttgarti elődöntőbe

Nem jött össze az újabb bravúr, Fucsovics nem jutott be a stuttgarti elődöntőbe

A világranglista 7. helyezettje két játszmában jobbnak bizonyult.

június 13., 14:51

  • Sport
Még pályára sem lépett a Real sztárigazolása, máris belopta magát a madridi szívekbe

Még pályára sem lépett a Real sztárigazolása, máris belopta magát a madridi szívekbe

Trent Alexander-Arnold csütörtöki bemutatásán váratlan húzással rukkolt elő.

június 13., 16:48

  • Sport
Két hónapig sem élt a világcsúcs a furcsa versenyszámban

Két hónapig sem élt a világcsúcs a furcsa versenyszámban

A norvég klasszis hazai pályán állított fel új rekordot.

június 13., 11:23

  • Sport
Újabb kulcsjátékosával hosszabbított a Pick Szeged

Újabb kulcsjátékosával hosszabbított a Pick Szeged

A klub színeiben eddig 384 tétmérkőzésen 1182 gólt szerzett.

június 13., 14:04

  • Sport
A végső ajánlat betalált: 150 millió euróért vesz Szoboszlai-riválist a Liverpool

A végső ajánlat betalált: 150 millió euróért vesz Szoboszlai-riválist a Liverpool

A Bundesliga és a Premier League rekordjait is elhomályosítja az átigazolás.

június 13., 12:15

  • Sport
A Real Madrid szerződtette az argentin csodagyereket, az új Lionel Messit

A Real Madrid szerződtette az argentin csodagyereket, az új Lionel Messit

A River Plate-től érkező jobbszélső minden idők legfiatalabb válogatott játékosa lett a múlt héten.

június 13., 15:22

  • Címlapon
Novak Djokovics családja kegyvesztetté vált Szerbiában, elhagyja az országot

Novak Djokovics családja kegyvesztetté vált Szerbiában, elhagyja az országot

Letelepedésre feljogosító görögországi aranyvízumot vett.

5 órája