„Húzódjanak összébb”: a közigazgatási államtitkár szerint most mindenkinek, a hajléktalanoknak is vállalniuk kell valami terhet

2022. december 4. – 15:39

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy néz ki, a kormány szerint a jelenlegi válsághelyzet annyira súlyos, hogy a nyomor legmélyebb bugyraiban élőknek is ki kell venniük a részüket az össznemzeti nadrágszíjmeghúzásból. Legalábbis ez derül ki abból a válaszból, amelyet Jámbor András, a Szikra Mozgalom országgyűlési képviselője kapott a parlament törvényalkotási bizottságában Felkai László közigazgatási államtitkártól – vette észre a 444 Jámbor videóját.

Az eset háttere, hogy pénteken az ellenzék által sokat kritizált szociális törvénymódosítás mellett egy másik kapcsolódó kormányrendelet is hatályba lépett. Ennek lényege, hogy a háborús veszélyhelyzetben „a szociális alapszolgáltatás, a szakosított ellátás, a család- és gyermekjóléti szolgáltatás, a gyermekek átmeneti otthona, a családok átmeneti otthona, valamint a gyermekek esélynövelő szolgáltatásainak fenntartója” eltérhet a jogszabályokban előírt személyi és tárgyi feltételektől.

Jámbor András erről a kormányrendeletről is tett fel kérdéseket a bizottságban azt firtatva, miért gondolja a Belügyminisztérium, hogy egy hajléktalanellátó intézményben öt szakember helyett elég csak egy egy éjszakára.

Válaszként Falkai László először elmondta, ez csakis veszélyhelyzetre vonatkozó rendelet, a kormány sem szeretné állandósítani. Ezután az államtitkár arról beszélt, hogy a rendelet az ellátó intézmények létszámkorlátját is feloldja, hiszen „nem tudnak hirtelen új épületeket felhúzni”, vagyis több ellátott fog jutni egy-egy intézményre. Indoklásként – nyilván az aktuális gazdasági válságra utalva – pedig kifejtette:

„Mindenkinek kell valami terhet vállalni. A magánháztartásoknak is. A hajléktalanellátók miért ne vállalhatnák azt a terhet, hogy összébb húzódnak, és kevesebb négyzetméter jut. Egyszerűen erről van szó.”

4:09-től látható az idézett rész.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!