100 ezer forintos áremelést jósolnak elemzők az idei iPhone-csúcsmodellekre

2023. március 20. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

200 dolláros áremelést prognosztizálnak az elemzők az iPhone 15 Pro és Pro Max modellekre. Ez öt, illetve hat év után hozna változást az Apple mindenkori csúcsmodelljeinek árcédulájára: a Pro verzió 2017 óta kerül 999 dollárba (ha az iPhone X-et is ide számítjuk), a Pro Max pedig a következő évben mutatkozott be, még XS Max néven, és 1099 dolláros áron. Az előrejelzések szerint az iPhone 15 Pro 1199, a Pro Max pedig 1299 dollárról indul majd, a legnagyobb háttértárral szerelt, full extrás változatoknak 1700-1800 dollár lesz majd az ára. A megjelenés szokás szerint ősszel várható.

Az emelés mögötti indoknak elemzők egyrészt az inflációt látják, másrészt az idei modellek újításai különösen drágának ígérkeznek – például az új processzor, a megnövelt memória, vagy az optikai zoomot adó periszkópos optika a kamerában.

Az áremelés az alap és a Plus modelleket nem érinti, ami azt jelenti, hogy az Apple kínálata az eddigieknél jóval élesebben elválik majd a megfizethető és a szuperdrága készülékekre.

Hogy mindez a magyar árakat hogyan befolyásolja, arról egyelőre csak spekulálhatunk, mindenesetre 200 dollár mostanában 70-75 ezer forintot jelent, ami az áfával és az árfolyamkockázati szorzókkal együtt 100 ezer forint körüli emelést vetít előre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!