Magára hagyta a fűrészgéppel a tanítványát, akinek négy ujja is csonkolódott egy rossz mozdulattól

2023. március 23. – 08:33

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy tiszakécskei asztalos ellen, aki az ügyészség szerint felelős egy tizenhét éves fiú maradandó fogyatékosságáért. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség számolt be a tavaly áprilisban történt esetről.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

A fiú bútorasztalosnak tanult, és szakmai gyakorlaton volt a vádlottnál. Az egyik hétvégi munkavégzésen azt a feladatot kapta, hogy léceket vágjon méretre fűrészgéppel. A mester felügyelet nélkül hagyta őt, kiment a műhelyből, így nem láthatta, amikor az egyik léc megakadt, és a fiú nem szakszerűen igazította meg azt. Tolófát kellett volna használnia, de kézzel fogta meg.

A kezén lévő kesztyű ekkor beakadt a fűrészgép alkatrészébe, és a gép levágta a jobb kezén lévő kisujját, további három ujjának első ujjperceit pedig csonkolta.

Az asztalost maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!