Helyhiányra hivatkozva nem engedték be az Amnestyt a bírói függetlenséggel foglalkozó konferenciára

2023. március 23. – 12:33

Másolás

Vágólapra másolva

A bírói függetlenség intézményes garanciái címmel tart csütörtökön nemzetközi konferenciát a Kúria, amelyre azonban nem hívták meg sem a bírák önkormányzati szervét, az Országos Bírói Tanácsot (OBT), sem a legnagyobb bírói egyesület, a MABIE tagjait, és a témával foglalkozó szakmai civil szervezeteket sem, írja közleményében az Amnesty International Magyarország.

A Varga Zs. András kúriai elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter megnyitójával kezdődő rendezvény három okból is fontos a szervezet szerint. Az egyik, hogy megismerhetővé váljon a meghívóban is említett, tavaly április óta folyó kúriai kutatás eredménye a bírói függetlenségről. A másik, hogy a kormány március végéig vállalta, hogy az uniós előírásoknak megfelelően az utóbbi évek legnagyobb bírósági reformját hajtja végre, ennek egyelőre nincs nyoma. Az eredeti tervek szerint február végén kerülne a parlament elé a törvénycsomag, a kormánynak március végéig nemcsak elfogadtatni, de hatályba léptetnie is kellene a módosításokat az uniós forrásokért cserébe. A harmadik pedig, hogy eddig két szervezet zárkózott el attól, hogy a nyilvánosság is megismerhesse a véleményét a bírósági reformról, az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria. Velünk szemben az OBT és a civilek nyilvánosságra hozták a véleményüket.

A bíróságok függetlenségével foglalkozó szervezetként az Amnesty International Magyarország is szeretett volna részt venni a szakmai konferencián, de helyhiányra hivatkozva korábbi regisztrációjuk ellenére is elutasították a kérésüket, de ugyanígy jártak más szervezetek is.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!