Greta Thunberg tiszteletbeli teológus lesz egy finn egyetemen a „prófétai munkássága” miatt

2023. március 23. – 16:23

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn lett sajtóhír, hogy a Helsinki Egyetem oldalán jelezte, hogy Greta Thunberg rajta van a tiszteletbeli doktori címre felterjesztett jelöltek listáján, teológusként. Az intézet az átadási ünnepség időpontját is kihirdette, idén június 9-re. A Hittudományi Kar összesen nyolc tiszteletbeli doktorit fog ezen az eseményen átadni, Thunberg a 4. ezen a listán.

A Szemlélek erről megkérdezte a Helsinki Egyetemet is, az ószövetségi tudományok professzora, Martii Nissinen levelében a lapnak azzal kezdte: a vallásszabadságról elfogadott 1923-as törvény századik évfordulója alkalmából az idei ünnepség témája a szabadság, „úgy láttuk helyesnek, ha tágabb perspektívát nyitunk az emberi jogok és a Föld állapota felé, hiszen szabadságunkban áll akár ápolni, akár elpusztítani ezeket az értékeinket.”

Mint fogalmaz, olyan személyeket is ki akartak tüntetni, akik ezeket az értékeket képviselik. „Greta Thunberg kiválasztásának oka az, hogy ő a fiatal nemzedék szószólója a Föld jövője iránti aggodalom ügyében, aki ifjú kora ellenére világhírű influenszerré vált.” Mint az egyetem professzora írja, ez az elkötelezettség „összhangban van a teológiával” is. „Így van ez a bibliai próféták óta, közülük kerültek ki az első hangadók, akik előre jelezték egy globális klímaválság lehetőségét”, zárta levelét Nissinen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!