Matolcsy szerint nem teljesülhet az a kormányzati cél, hogy bekerüljünk Európa öt legjobb helye közé

2023. március 23. – 17:57

Másolás

Vágólapra másolva

Bemutatta legújabb könyvét a jegybank elnöke, Matolcsy György, a bemutatón közel 30 perces beszédet is mondott, amelyben megosztotta gondolatait Magyarország közelmúltjával és jövőjével kapcsolatban az Olvasónapló című kötet miatt összegyűltekkel.

Matolcsy György arról beszélt, hogy hiába volt egy magyar gazdasági siker, és nyílt 2000 körül egy széles autópálya a felzárkózáshoz, utána egy elvesztegetett évtized következett. A felzárkózási pályát újranyitották 2010-ben, de2021-22-23-ban mintha ismét bezárulna a magyar gazdasági felzárkózás útja, írja a Növekedés.hu.

A siker receptje mindig is az egyensúlyi politika volt, most azonban megint letért Magyarország az egyensúlyi növekedés útjáról, elakadt a felzárkózás 2021-ben, az uniós átlag 76 százalékáról visszaestünk a 75 százalékra.

A rendszerváltás óta eltelt 32 év legsikeresebb éve 2001 volt, ha az akkori felzárkózás folytatódott volna, most Olaszországot előzhetnénk, 2021-ben gazdaságpolitikai hibák következtek be, egy ködbe burkolódzó gazdaságpolitikát találunk – mondta Matolcsy. Szerinte az a kormányzati cél, hogy Európa első öt országba bekerüljünk, nem mérhető, márpedig csak az a célkitűzés teljesülhet, ami mérhető. (Orbán Viktor még 2018-ban beszélt erről.) Következtetése szerint ha így megy tovább, bezáródik az út afelé, hogy 2030-ra elérjük az európai átlagot.

A jegybankelnök kritizálta az állami iparpolitikát is. Mint mondta, az energiaigényes fejlesztési program nem a hazai erősségekre épít, ehelyett „a hazai tehetségre, a tudásra, az egyetemekre, a gyógyító Magyarországra, az élelmiszeriparra és a Kárpát-medencére kell építeni”. Ez nagyon hasonló gondolatmenet ahhoz, amit az ellenzéki pártok fogalmaztak meg akkor, amikor arról kérdeztük őket, milyen munkahelyeket teremtenének a sokat kritizált akkumulátorgyári munkák helyett.

Matolcsy György szerint sok kormányzati döntés többet visz, mint amennyi hoz, de lehet korrigálni. „Ma mennyiségi szemlélettel, nagy veszteséggel működünk.
Lehet tévedni és hibázni, de mindig van új kiút, egy új esély, újraindulhat a reformpolitika” – összegezte a jegybank elnöke.

A korábban Orbán Viktor kormányában gazdasági miniszterként tevékenykedő Matolcsy sokáig jegybankelnökként is kimondottan jóban volt a kormánnyal, az utóbbi pár évben azonban egyre hűvösebb a viszony. Az MNB elnöke rendszeresen nyilvánosan beleszáll a fideszes gazdaságpolitikába, a legutóbb néhány héttel ezelőtt fejtette ki kritikus gondolatait az Országgyűlésben. A Matolcsy–kormány konfliktus hátterét ebben a cikkben fejtettük ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!