Az 50 centi magas erdő is erdő a lombkorona-sétányos polgármester szerint

2023. március 24. – 20:36

Az 50 centi magas erdő is erdő a lombkorona-sétányos polgármester szerint
Fotó: Átlátszó / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Elmagyarázta Filemon Mihály polgármester, miért kellett az egész erdőt tarra vágni a Debrecentől 30 kilométerre fekvő Nyírmártonfalván, ahol 60 millió forint uniós támogatásból lombkoronasétányt építtettek, amiről most a pusztát lehet csodálni (mondjuk legalább nem takarják a fák).

Filemon Mihály az Rtl Híradónak vázolta, hogyan látja ő a helyzetet:

  • 2022-ben kaptak támogatói okiratot,
  • közben az erdő nőtt, és
  • van egy olyan, hogy ütemterv,
  • a nyárfaültetvény vágásérett lett közben,
  • ezért le kellett termelni.

A polgármester azt ígérte, egy héten belül betelepíti az erdőt, a csemeték szerinte 2-3 év alatt megnőnek. Ugyan a pályázat már lezárult, Filemon szerint vannak hiányosságok, amiket pótolni fog. A pályázati pénzből egy forintot sem kapott, pedig a feltételeket szerinte teljesítették.

„De a pályázati kiírásnak ez nem volt feltétele, hogy hány méter legyen az erdő. Ha egy csemete ötven centi, az már akkor is erdő, ha 50 méteres, akkor is.”

Az Agrárminisztérium azt írta az Rtl-nek, hogy megvizsgálják a pályázati célok teljesülését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!